Egészséges alvás

Az alvás ciklusai: 1.rész

Alvasciklus1

Az alvó ember arca nyugalmat és békességet sugároz. Bár az már kiderült, hogy rengeteg folyamat megy végbe az alvás ciklusai közben, amelyek mindegyike befolyásolja a biológiai óra változásait.

Alvással töltjük rendelkezésre álló időnk nagy részét, mégsem vagyunk teljesen tisztában azzal, hogy mi is megy végbe testünkben és agyunkban ilyenkor. Az alvás folyamatának és dinamikájának megismerése jelentős változást hozhat az alvás minőségének javításában és segíthetnek abban is, hogy könnyebben birkózzunk meg a különböző felmerülő problémákkal.
Mindannyian ismerjük a nap végi fáradtságot, azt az álmos érzést, amely eluralkodik testünkön egy megterhelő nap végén. Ezt az érzést kémiai folyamatok okozzák. Napközben agyunkban és testünkben felgyülemlett vegyi anyagok éreztetik hatásukat. Ezek azok a kémiai elemek, amelyek beindítják az ébrenlét és alvás közti átmenetet, ezzel azt az érzetet keltve bennünk, hogy mást nem is szeretnénk jobban, mint begubózva takaró alá feküdni az ágyba.

Amikor gyermekek voltunk, mindannyian megpróbáltuk az elalvás pillanatát “elkapni”, azaz egészen pontosan érzékelni az elalvás mozzanatát, percét, másodpercét. Valahogy ez a pillanat mindig elillan, mert amikor elérjük, már “álomországban hajókázunk”…Az igazság az, hogy az elalvás “folyamata” a másodperc tört részét veszi igénybe. Amikor úgy érezzük, hogy nagyon álmosak vagyunk elég egy pár perces szunyókálás ahhoz, hogy kikapcsoljuk a fáradtság érzetét. Ilyen esetben az alvás szükséglete nem szűnik meg, ez csupán érzéki
csalódás. Próbálta már milyen Cardo Active matracon pihenni?

A szemmozgás kutatása

Az elmúlt század folyamán az alváskutatás fontos szerepet kapott. 1953-ban Nathanel Kleitman és Eugene Asrinski két, Chicago Egyetemi kutató fényt derített arra, hogy az alvás bizonyos ciklusai alatt az ember a szemeit ugyanolyan módon mozgatja, mint ébrenlét alatt. Ennek felfedezése óta kutatásokat folytatnak e területen, aminek eredménye, hogy az alvást már nem passzív tevékenységként fogják fel, hanem inkább egy nagyon összetett, dinamikus folyamatként, mely folyamán a szervezetben számos fiziológiai változás megy végbe (pl. a test és izmok ellazulása, az agyhullámok különböző változásai az alvási ciklusok alatt).

A biológiai óra és az alvás ciklusai

Egy alvó ember arcáról leginkább a nyugalmat lehet leolvasni. Aki családtagjainak arcait nézi – szülőét vagy gyermekét– egészen biztos benne, hogy egy nyugtató és békés folyamat részeseit látja. Az igazság az, hogy az éjszakai alvás alatt egy sor alvási cikluson megyünk keresztül. Több év tudományos kutatás eredménye, hogy megtudtuk: nem véletlenszerű változásokon esik át az ember alvás közben, hanem a ciklikusságban törvényszerűség is van. Az izomlazulás, a szemmozgások, a pulzus változása és a többi folyamat mind a biológiai órával van kapcsolatban. Megjelenésük nem véletlenszerű, hanem a biológiai óra által irányított. Felnőtt emberek átlagosan négy-öt alvási cikluson mennek keresztül nyolc óra alatt. Mindegyik ciklus körülbelül 90 percet vesz igénybe.

Ezen az ágyon nagyon jót lehet pihenni. Kattintson!

Kapcsolódó cikkek:



Vissza az Egészséges Alvás oldalra

Tovább a következő cikkre

Share this post on Google+