Jó matracon lehet csak jót aludni


Nem kell ahhoz hercegnőnek lennünk, hogy megérezzük ágyunkban azt a bizonyos borsószemet, ami tönkreteszi az éjszakai pihenést. A legtöbb embernek a fekvőhelyén bekövetkezett egészen kis változtatások miatt is tönkremegy az éjszakája, vagy éppen nyugodt, békés lesz az álma. Egy négy éves tudományos kutatás során, amit a Duke Egyetem professzorai végeztek, érdekes tényeket tártak fel arról, hogy miként befolyásolja az alvást, a pihenést, így az egészségünket a megfelelően megválasztott matrac.


Vitás kérdések

Korábban sosem készült ennyire átfogó vizsgálat a témakörben, pedig a kérdés gyakorlatilag minden embert érint, aki ágyban alszik. A kisebb, néhány fős csoportokon végzett kutatások rendszerint azt mutatták ki, hogy a közepes keménységű matracokon lehet a legjobban aludni, ám ez a következtetés később több szempontból is tévesnek bizonyult. Először is senki nem tudja pontosan, mit is jelent a „közepes keménység”. Egy 130 kg-os ember valószínűleg puhának nevezné azt a derékaljat, ami egy 60 kilós szerint kemény. Másfelől a felmérések olyan embereket is találtak, akik nem a közepes keménységű matracokon érezték jól magukat, hanem puhább vagy keményen ágyban aludtak jól. Megint más kutatások – amelyeket általában igen kis csoportokon, jellemzően egyetemi hallgatókon végeztek el – arra a következtetésre jutottak, hogy a matracnak egyáltalán nincs is hatása az alvás minőségére. Nem éppen szerencsés egyetemistán kísérletezni a témában, őket ugyanis rendszerint egyáltalán nem zavarja, mikor és hol kell aludniuk: ha úgy hozza a helyzet épp olyan édesdeden elszunyókálnak az osztályteremben, mint egy házibuli után a meztelen padlón vagy az ágyban.

A matrac sokat számít!

Éppen ezért Dr. Andy Krystal and Jack Edinger kutatása hiánypótló munka volt, ami a téma homályos pontjaira is fényt derített. Több mint 16000 éjszaka eredményeit értékelték 128 emberen, akik számos különféle típusú matracon aludtak – mindegyiken több héten át! A végeredmény világosan megmutatta, hogy a matrac nagyban befolyásolja az alvás minőségét és komoly hatással van az éjszakai pihenésre, így a testi és lelki egészség alakulására is. A tanulmány másik fontos következtetése az volt, hogy ébren nem tudjuk mindig megfelelően kiválasztani a számunkra legideálisabb matracot. Ez utóbbi tény abból fakad, hogy az alvásnak különböző szakaszai vannak. Az egyik legismertebb ezek közül a REM szakasz (gyors szemmozgásos szakasz), ami alatt a legélénkebb álmainkat álmodjuk. Azért, hogy ezekbe az álmokba ne élhesse bele magát túlzottan a test és ne mozogjon, a vázizmok elvesztik tónusukat és elernyednek. Így a hátat, gerincet támogató izmok tartása is jóval kisebb, könnyebben hajlanak meg tagjaink és csavarodnak ki álmunkban. Így az a matrac, amit ébren kipróbálva elég keménynek, kényelmesnek találunk, az álmunkban a test megváltozott tulajdonságai miatt már egyáltalán nem biztos, hogy megfelelő támasztékot ad, ezért reggelre olyan fájdalmakkal, „összetörten” ébredünk, hogy alig bírunk kikászálódni az ágyból.

De akkor milyen a jó matrac?

A válasz egyénenként változik. Az egészséges embernek az a fekhely az ideális, amit ébren a kényelmesnél valamivel keményebbnek érez. Kipróbáláskor feküdjünk hosszabb ideig olyan testhelyzetben a matracon, amiben általában aludni szoktunk. Ha ezután a komfortosnál valamivel keményebbnek érezzük a matracot, nagy valószínűséggel az lesz a megfelelő számunkra, és éjszaka azon tudunk majd a legjobban pihenni.


A Cardo ezeket a termékeket kínálja a minőségi alváshoz:

Cardo matrac választék
Young Cardo ágyak
Cardo kanapék, kihúzható kanapék
Szövetes ágyak és fa ágyak


Kapcsolódó cikkek:

Hány órát kell aludnunk kor és nem szerint?
Alvás minőségét befolyásoló tényezők
A matrac és az alvás minősége közötti összefüggés

Vissza az Egészséges Alvás oldalra

Tovább a következő cikkre