Aranyak hétvégéje!

Fantasztikus hétvégét szereztek nekünk a mieink a londoni ötkarikás játékokon: Berki Krisztián lólengésben, Pars Krisztián pedig kalapácsvetésben lett olimpiai bajnok, ezzel megszerezve a magyar csapat harmadik és negyedik aranyát! Módos Péter pedig birkózásban lett bronzérmes.


Berki:Talán a pontszámig eltelt idő hosszabbnak tűnt, a gyakorlat viszonylag gyorsan végigment, nem tudok most hibákat keresni, és nem is akarok. Nagyon jól éreztem magam, nagyon jó volt a hangulat, túl vagyunk rajta és megcsináltuk, ez a legfontosabb! Pont akkor jött ki minden jól, amikor kellett, és ez általában szerencsére így szokott lenni”.

Míg a lólengés újdonsült bajnoka elégedett volt teljesítményével, addig Pars Krisztián úgy érezte, még benne maradt az igazán nagy dobás: „A többiek eredménye nem úgy alakult, ahogy vártuk, nyolcvan méter feletti dobásokat vártunk, ez talán hajtott is volna előrébb, így van egy kis hiányérzetem, talán nem is motivált annyira. Ha nyolcvan méter felett, nyolcvanegy körül dobnak, lehet, hogy én is nagyobbat tudok dobni, még keményebben oda tudtam volna tenni magam. Nagyon régóta vágyom arra, hogy felnőtt korosztályban a dobogó tetejére kerüljek, sokat hibáztam korábban, de most sikerült nyerni”.

Módos Péter, a harmadik magyar érmes, aki az 55 kilogramos kötöttfogású birkózók versenyében nyert bronzot, örömmel mondta: „Nagyon örülök ennek a bronzéremnek! A negyeddöntős vereség után nagyon el voltam keseredve, mert hiába mondják, hogy egy ötszörös világbajnoktól ki lehet kapni, egy Módos Péter nem kaphat ki senkitől. Az iránit majd elkapom Rióban – ott talán a még fényesebb érem is összejön.″

Gratulálunk mindegyik versenyzőnek a szép eredményekért!